"Miközben megpróbálunk mindent megtanítani gyermekeinknek az életről, gyermekeink megtanítják nekünk, hogy miről is szól az élet." (Angela Schwindt)
Daisypath Happy Birthday tickers

2010. március 27., szombat

A kis Nyilas

November 23. - December 21.

A kis Nyilas-szülött általában jó kedélyű, kíváncsi és mozgékony. Mielőbb igyekszik megismerkedni szűkebb-tágabb környezetével mind szellemi, mind fizikai értelemben. Ebből következik, hogy korán beszélni és járni kezd; felfedezőutakra indul. A szülői aggodalmakat félresöpri, a túlzott babusgatást elutasítja, mivel sokra tartja az önállóságot. Az akadályokat többnyire lekicsinyli, csak a célt látja maga előtt. Ha valami mégsem úgy sikerül, ahogyan elképzelte, máris valami új dologba fog - ugyanis nem kedvetlenedik el egykönnyen, bár nem is túlságosan kitartó.

Türelmetlensége olykor viharos indulatokra ragadtathatja, ám röviddel a könnyzápor után már ismét napfényes hangulatban kacarászhat. Könnyed és nagyvonalúságra képes alkat lévén hamar feledi bosszúságait, sérelmeit. Mindazonáltal a kemény szigorra szinte biztosan elutasítóan reagál. Ajánlatos mindent megbeszélni vele, tanácsos megindokolni számára a szülői kéréseket - legyen szó az otthoni szokásrendszer kialakításáról vagy bizonyos tiltások foganatosításáról. A Nyilas-szülött számára ugyanis elengedhetetlen, hogy hinni tudjon abban, amit csinál, hogy meg legyen győződve afelől, hogy helyesen cselekszik.

Energikus, játékos és élénk figyelmű kisgyermek lévén rendszeres mozgáslehetőséget és sokféle, változatos intellektuális élményt igényel. Olykor persze fárasztó lehet a családtagok számára újabb és újabb izgalmas programokat kitalálni és lebonyolítani, ám az unatkozó Nyilas-szülöttet elviselni ennél is jóval fárasztóbb lehet. Kedvelheti például a célba dobást, a labdajátékokat, az atlétikát, a lovaglást, az erdei sétákat, az utazást, élvezetét lelheti a beszédcentrikus nyelvtanulásban, az olvasásban, a társasjátékokban, rajonghat a fantáziáját megmozgató mese- és kalandfilmekért. Ha kislány is, előbb választja a fára mászást, mint a babázást.

A kudarcokon megpróbálja hamar túltenni magát, gyakorta anélkül, hogy feldolgozná őket. Derűs, optimista világképével nehezen fér össze, hogy tudomásul vegye az élet árnyoldalait. Éppen ezért nem rajong a kritikáért, és ha már "orral ütközik" valamely komoly problémába, az akár lelki válságba is juttathatja. Fontos megértetni vele, hogy kételyei előbbre is vihetik, és hogy teljesen elfogadható, ha valaki nincs folyton-folyvást feldobott állapotban.

Többnyire könnyen barátkozik, nagyon kedves és megnyerő tud lenni. Ismeretei alapján igyekszik átfogó képet alkotni egy-egy témáról, és elméleteiről kéretlenül is szívesen rögtönöz kiselőadást. Nagyon örül, amikor tájékozottnak, okosnak tartják, esetenként mégis abba a hibába eshet, hogy elhiszi: mindent jobban tud bárki másnál. Vélt vagy valós igazát szenvedélyesen védelmezheti környezetével szemben, már csak azért is, mert szereti az elméleti kérdéseket érintő vitákat, a szellemi kihívásokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Lilypie Second Birthday tickers